a témához tartozó jelenet(ek) kialakítása a színpadon.
A jelenet kialakításának megvan a maga rendje és módja,
evvel nem untatom az olvasót. Ami fontos, az a dramatizálás mibenléte, mert a
dramatizálás az többi, mint egy jelenet. Egy jelenet lehet akár állókép is.
A dramatizálás ott kezdődik, amikor a jelenet szereplői
akcióba lépnek egymással, (pár)beszédbe elegyednek.
Regényt már biztos mindenki olvasott, abban is vannak
párbeszédek, de sokkal több helyet foglal el a leíró szöveg. A színdarabok
(drámák) ha könyvben megjelennek, akkor ott végig párbeszédeket olvashatunk,
esetleg néhány beszúrt utasítással, hogy mi a helyszín, „bejön” „elfut” „suttog”,
stb. A színdarabokban akciók, interakciók, monológok és párbeszédek vannak.
Ezeket hozzuk létre a (pszicho)szociodrámában is. Bármit meg lehet jeleníteni dramatikusan,
a „két ember beszélgetésétől” kezdve egy érzésig, fantáziáig, gondolatig, vagy
elvont fogalomig.
A „megjelenítés” szó pedig magában foglalja a „jelen”
fogalmát –, amikor a színpadon megjelenik valaki vagy valami, akkor átélhető
módon a „jelenbe”, a „most”-ba kerül, nem kell „elképzelni”, mert ott van. Ez a
jelenbe hozott szituáció (azaz a játék) a kulcsa a szociodrámának is, például ki lehet
próbálni olyan szerepeket, pozíciókat is, amelyek nem a mi szerepeink, pozícióink a színpadon kívül,
olyan szerepeket is, amelyek nagyon távol állnak tőlünk, és szóba lehet állni olyan dolgokkal is, amelyekkel egyébként ez nem szokás.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése