SAJÁT ÉLMÉNY

A saját élményt a pszichológusok egy szóba írva használják arra a képződésükhöz szükséges tevékenységre, amikor például egy pszichológiai (pszichoterápiás, önismereti) módszer elsajátítását kötelezően avval kezdenek, hogy kliens és páciens szerepben végig csinálnak egy teljes folyamatot. Tehát tulajdonképpen egy kiadós (évekig tartó, sok óraszámos) szerepcserével kezdik (kezdjük) a szakma tanulását.
Ez nem csak azért van így, mert fontos, hogy legyen élményünk a másik oldalon levésből is, hanem azért is, mert szisztematikus önismeretre is szert kell tennünk ahhoz, hogy segíteni tudjunk. A saját bőrünkön tanulunk.

Saját bőrön tanulni egyébként is hasznos. Ezt hivatalosan tapasztalati tanulásnak hívják. Meg máshogyan is. Tanulás hatékonyság vizsgálatok kimutatták, hogy minél több csatornán jut el hozzánk az ismeret, és minél inkább interakcióba léphetünk a megismerendő dologgal, annál hatékonyabb, tartósabb és használhatóbb a tudás, amit megszereztünk, el saját ítottunk. Az lesz igazán a sajátunk.
A projektben a párbeszéd és együttműködés fejlesztést tűztük ki célul. Ehhez a célhoz egy előadás sorozatot is hirdethettünk volna szuper és népszerű előadókkal, érdekfeszítő, élményszerű előadásokkal, ahol ugyanakkor a hallgatóság mosolygó és elégedett, de passzív befogadó. A hallottakat pedig nehéz a mindennapokra konvertálni.
A szociodráma saját élményű módszer, amelyben a szerep- és pozíciócsere saját felismerésekhez vezetheti a részt vevőket. A társas közegben kialakuló saját felismerésekben hiszünk, mert azt gondoljuk, hogy azt tudjuk tovább vinni magunkkal, ami a miénk (lett). Ez általában nem "egy az egyben" készség, vagy képesség, hanem ennél áthatóbb valami (attitűd?) :-)

MEGLEBBENŐ LEPKESZÁRNY

Ellenőrizetlen jelenség: Ha Párizsban meglebben egy lepkeszárny akkor abból pár nap múlva New Yorkban forgó szél lesz...

AZ ATTITŰD talán egy hangszer?

A hatásvizsgálatokról szólva, elsősorban azt emeltük ki, hogy ha a "mindenkori másik" helyébe kerülök tényleg -, akkor onnantól kezdve másképp fogok látni egy adott problémát, és másképp is fogom kezelni azt, gondolati és viselkedési szinten egyaránt. Mert megváltozik az attitűdöm.

Van nekem olyanom? !

Mindenkinek van, úgyhogy érdemes egy percet áldozni rá. Valamiféle szellemi, viselkedésbeli, stílusbeli beállítottságot, beállítódást jelent különféle dolgokkal kapcsolatban. De ennél egy csöppet többet, mert ha azt mondjuk, hogy "attitűd", akkor az magába foglal egy árnyalatnyi pluszt, magába foglal egyfajta "belső tartást" is, amit valamiféle kiforrott viszonyulásnak érezhetünk, ha odafigyelünk.
Ez megváltozhat egy nap alatt? Nyilván nem, de egy pici (meglebbenő lepkeszárny) elmozdulás létrejöhet.

Tehát az attitűd - ha nem is hangszer -, de a hangadásban (is) meghatározó elem. Ez az utolsó mondat talányosra sikerült.
Aki tudományosabbat szeretne, az olvasson például itt

A DRAMATIKUS MEGJELENÍTÉS nem horrorisztikus dolog, hanem

a témához tartozó jelenet(ek) kialakítása a színpadon.

A jelenet kialakításának megvan a maga rendje és módja, evvel nem untatom az olvasót. Ami fontos, az a dramatizálás mibenléte, mert a dramatizálás az többi, mint egy jelenet. Egy jelenet lehet akár állókép is.

A dramatizálás ott kezdődik, amikor a jelenet szereplői akcióba lépnek egymással, (pár)beszédbe elegyednek.

Regényt már biztos mindenki olvasott, abban is vannak párbeszédek, de sokkal több helyet foglal el a leíró szöveg. A színdarabok (drámák) ha könyvben megjelennek, akkor ott végig párbeszédeket olvashatunk, esetleg néhány beszúrt utasítással, hogy mi a helyszín, „bejön” „elfut” „suttog”, stb. A színdarabokban akciók, interakciók, monológok és párbeszédek vannak. Ezeket hozzuk létre a (pszicho)szociodrámában is. Bármit meg lehet jeleníteni dramatikusan, a „két ember beszélgetésétől” kezdve egy érzésig, fantáziáig, gondolatig, vagy elvont fogalomig. 

A „megjelenítés” szó pedig magában foglalja a „jelen” fogalmát –, amikor a színpadon megjelenik valaki vagy valami, akkor átélhető módon a „jelenbe”, a „most”-ba kerül, nem kell „elképzelni”, mert ott van. Ez a jelenbe hozott szituáció (azaz a játék) a kulcsa a szociodrámának is, például ki lehet próbálni olyan szerepeket, pozíciókat is, amelyek nem a mi szerepeink, pozícióink a színpadon kívül, olyan szerepeket is, amelyek nagyon távol állnak tőlünk, és szóba lehet állni olyan dolgokkal is, amelyekkel egyébként ez nem szokás.