Nem vállalkoznék különbségtételre és definiálásra, a nagy definíciók kora úgyis lejárt: szempontok vannak, ahonnan valami valamilyennek látszik. A drámához úgyis ez illik: egy szerep vagy egy pozíció felvétele, ahonnan különleges belátás születik.
Tehát szociodráma-vezetőként egy demo alkalmával különös élmény ért: egy ártatlannak tűnő társadalmi probléma, amit a csoport fogalmazott meg, úgy, de úgy, gyomorszájon talált, hogy néhány pillanatig köpni-nyelni nem tudtam. Pszichodráma-vezetőként nem vezettem még olyan anyahalált, brutális bántalmazást vagy tehetetlenséget, ami így megérintett volna.
Nem, szerintem nem arról van szó, hogy érzéketlen disznó vagyok, hanem egyszerűen arról, hogy a pszichodrámában fel vagyok készülve arra, hogy a személyes sorsok megérintenek, vezetőként tehát felvértezetten vagyok a helyzetben. A szociodrámában, mivel általában hajlamosak vagyunk azt érezni, hogy az általános, társadalmi probléma eltávolíthatóbb, nem voltam olyan éber. Most már az vagyok.
B.Á.
2014. március 5., szerda
2014. március 4., kedd
A solingeni szociodráma mutációi - tanulságok
Az előző bejegyzésben leírt morenoi szociodráma-technikát szélsőjobboldali és neonáci témában többször alkalmazták, több mint egynapos rámelegítés után. Mi az Én az ő helyükben című projektünkben egynapos szociodramatikus szervezetfejlesztéseket végzünk, és úgy döntöttünk, ezt a technikát alkalmazzuk. Döntésünk oka kettős volt: egyrészt csak, mert ki szerettük volna magunk is próbálni; másrészt fontos szempont volt a mérések miatt, hogy az egyes alkalmakkor ugyanazon technikát alkalmazzuk - az előző posztban leírtak szerint.
Pénteken azonban, dramatisták számára tartottunk egy demot, ahol szintén ezt a módszert alkalmaztuk. Csakhogy, itt a módszer volt a fókuszban, nem volt közös probléma, ami a néhány órás összejövetelt meghatározta volna. Ezért az instrukció módosult: az egyes csoportok egymástól függetlenül határoztak meg témákat, fogalmaztak meg üzeneteket, vettek fel pozíciókat. Amikor kinyílt a színpad, akkor szembesültek a csoportok, hogy milyen egyéb társadalmi szereplőkkel vannak tulajdonképpen körülvéve. Amikor pedig csere volt, a csoportok számukra teljesen idegen csoport pozícióit kellett felvenniük.
A közös probléma hiánya közös megértést egy adott kérdésre vonatkozóan értelemszerűen nem hozott. A játék mégis fontos társadalmi működéseket tükrözött, de ezek csak a közös megbeszélés után váltak láthatóvá. Ennek oka, hogy a mérhetetlen zűrzavarban, ahol párhuzamosan folytak a történések, az egyén számára nem vált láthatóvá egy nagyobb egész, csak a megosztás után. Úgy tűnt azonban, hogy a helyzet inkább az önismereti munkát segítette. Többünk visszajelzéséből kiderült, hogy az elsőként választott pozíció komoly hatással volt az összes többi pozíció meghatározára; valamint az is, hogy az egyéni utak jól leírható, viszonylag koherens vonalat követtek a különböző szituációkban.
b.á.
Pénteken azonban, dramatisták számára tartottunk egy demot, ahol szintén ezt a módszert alkalmaztuk. Csakhogy, itt a módszer volt a fókuszban, nem volt közös probléma, ami a néhány órás összejövetelt meghatározta volna. Ezért az instrukció módosult: az egyes csoportok egymástól függetlenül határoztak meg témákat, fogalmaztak meg üzeneteket, vettek fel pozíciókat. Amikor kinyílt a színpad, akkor szembesültek a csoportok, hogy milyen egyéb társadalmi szereplőkkel vannak tulajdonképpen körülvéve. Amikor pedig csere volt, a csoportok számukra teljesen idegen csoport pozícióit kellett felvenniük.
A közös probléma hiánya közös megértést egy adott kérdésre vonatkozóan értelemszerűen nem hozott. A játék mégis fontos társadalmi működéseket tükrözött, de ezek csak a közös megbeszélés után váltak láthatóvá. Ennek oka, hogy a mérhetetlen zűrzavarban, ahol párhuzamosan folytak a történések, az egyén számára nem vált láthatóvá egy nagyobb egész, csak a megosztás után. Úgy tűnt azonban, hogy a helyzet inkább az önismereti munkát segítette. Többünk visszajelzéséből kiderült, hogy az elsőként választott pozíció komoly hatással volt az összes többi pozíció meghatározára; valamint az is, hogy az egyéni utak jól leírható, viszonylag koherens vonalat követtek a különböző szituációkban.
b.á.
2014. március 3., hétfő
Solingeni szociodráma
Solingeni szociodrámának hívjuk magunk közt azt a módszert, amelyet Friedel Geisler írt le Szerepcsere az ellenséggel című cikkében (in: Moreno és a zsidóság - Pszichodráma és vallás. Krónikás Bt., Biatorbágy, 1999, 89. fod: Bálint Orsolya), és aminek egy módosított verzióját február 28-án a MPE Szociodráma Munkacsoportja kipróbálta.
A gyakorlat általunk értelmezett verziója úgy néz ki, hogy a csoport közösen meghatároz egy, a csoport számára aktuális problémát. Ehhez a problémához 3-4 csoportot rendel.
Például:
A probléma: Hogyan győzhetnénk meg szervezetünk céljainak fontosságáról a társadalmat?
Csoporttípusok: 1. a szervezet aktív tagjai; 2. csatlakozó, inaktív tagok; 3. nem csatlakozó, a szervezetet ismerők köre; 4. nem csatlakozó, a szervezetet nem is ismerők köre
A közösen meghatározott csoportokat közösen tovább bontjuk pozíciókra. Annyi pozíciót határozunk meg összesen, amekkora a csoportlétszám.
Pozíciók: 1. a szervezet aktív tagjai: menedzser, titkár, szervező, sajtós stb.; 2. csatlakozó inaktív tagok: csak érdekből csatlakozók; egykor aktív, de csalódott tagok; kapcsolódni vágyó inaktív tagok stb.
Kijelölünk a teremben annyi helyet, ahány csoportot meghatároztunk, majd minden csoporthoz kiírjuk a csoportban betöltendő pozíciókat is. Egyenletesen elosztjuk a csoporttagokat, tehát minden pozíciót betölt valaki. Elkezdődik kiscsoportokban a játék: szabad interakció párhuzamosan az egyes helyszíneken, külön kezdenek el tehát tevékenykedni a szervezet aktív tagjai; a csatlakozó, inaktívok; a nem csatlakozók; a szervezetet nem is ismerők.
Egy idő után a vezető jelzésére kinyílik a színpad, és a kiscsoportok interakcióba lépnek egymással. A játék végén mindenki visszatér saját kiscsoportjához, majd csoportostul odébbáll, hogy áttérjen egy másik csoportba, és ott új pozíciót vegyen fel.
A játék addig megy, amíg a kiscsoportok teljesen körbe nem jártak.
A gyakorlat általunk értelmezett verziója úgy néz ki, hogy a csoport közösen meghatároz egy, a csoport számára aktuális problémát. Ehhez a problémához 3-4 csoportot rendel.
Például:
A probléma: Hogyan győzhetnénk meg szervezetünk céljainak fontosságáról a társadalmat?
Csoporttípusok: 1. a szervezet aktív tagjai; 2. csatlakozó, inaktív tagok; 3. nem csatlakozó, a szervezetet ismerők köre; 4. nem csatlakozó, a szervezetet nem is ismerők köre
A közösen meghatározott csoportokat közösen tovább bontjuk pozíciókra. Annyi pozíciót határozunk meg összesen, amekkora a csoportlétszám.
Pozíciók: 1. a szervezet aktív tagjai: menedzser, titkár, szervező, sajtós stb.; 2. csatlakozó inaktív tagok: csak érdekből csatlakozók; egykor aktív, de csalódott tagok; kapcsolódni vágyó inaktív tagok stb.
Kijelölünk a teremben annyi helyet, ahány csoportot meghatároztunk, majd minden csoporthoz kiírjuk a csoportban betöltendő pozíciókat is. Egyenletesen elosztjuk a csoporttagokat, tehát minden pozíciót betölt valaki. Elkezdődik kiscsoportokban a játék: szabad interakció párhuzamosan az egyes helyszíneken, külön kezdenek el tehát tevékenykedni a szervezet aktív tagjai; a csatlakozó, inaktívok; a nem csatlakozók; a szervezetet nem is ismerők.
Egy idő után a vezető jelzésére kinyílik a színpad, és a kiscsoportok interakcióba lépnek egymással. A játék végén mindenki visszatér saját kiscsoportjához, majd csoportostul odébbáll, hogy áttérjen egy másik csoportba, és ott új pozíciót vegyen fel.
A játék addig megy, amíg a kiscsoportok teljesen körbe nem jártak.
2014. február 28., péntek
Mi látszik a másik oldalról? - rendhagyó sajtótájékoztató
MEGHÍVÓ
Mi látszik a másik oldalról? – rendhagyó sajtótájékoztatóra
A Magyar Pszichodráma Egyesület a Norvég Civil Támogatási Alap által támogatott projekt kapcsán hívja a sajtó képviselőit egy demonstrációval egybekötött rendhagyó sajtótájékoztatóra, ahol saját tapasztalatot szerezhetnek a szociodráma működéséről, és arról, hogy a másik pozíciójának felvétele hogyan segítheti a társadalmi párbeszéd és együttműködés létrejöttét. A demonstráció után sajtótájékoztatót tartunk a projektről és a módszerről.
A kifejezetten a sajtóképviselők számára szervezett, a szociodráma módszerét bemutató találkozóra szeretettel várjuk Önöket 2014. március 12-én 10:00-tól 13:00-ig. Az eseményre regisztráció szükséges a szociodrama@gmail.com e-mail címen.
Részletekért látogassanak el a Szociodráma munkacsoport facebook oldalára: https://www.facebook.com/szociodrama?fref=ts, illetve az „Én az ő helyükben… és tényleg!” projektblog oldalára: http://enazohelyukben.blogspot.hu/. A Norvég Civil Támogatási Alap programjáról bővebben a http://norvegcivilalap.hu/hu/nyitolap oldalon olvashat.
Ha bármi kérdésük lenne, vagy további anyagokra vagy információkra lenne szükségük bátran keressenek!
Üdvözlettel és Köszönettel,
Kökény Veronika
projektvezető
Kiss Andrea
sajtóreferens
+36 20 214 4047, andikiss87@gmail.com
2014. február 24., hétfő
Eredményes-e a szociodráma?
Igen, az az érzésünk, hogy igen: mert katartikus, mert a közvetlen visszajelzések ezt mondják, mert hiszünk benne. A probléma csak az, hogy nem tudjuk, hogy az-e. Nem tudjuk abban az értelemben, hogy (legalábbis a szociodramatista társadalom ismeretei szerint) soha senki nem mérte az eredményességét. (2012-ben, miután a szakirodalomban ennek semmi nyomát nem találtam, Adam Blatner kérdésemre tovább küldte a szociodramatisták között a kérdést: választ nem kaptam, de rengeteg, a téma iránt érdeklődő levele futott be a felvetésre.)
Azt láttuk tehát, hogy nincs a tudományos kritériumoknak megfelelő hatásvizsgálat. Ezért fogtuk magunkat, és felkértük a Krolify Vélemény- és Szervezetkutató Intézetet, hogy végezzen el egy ilyen mérést. És akkor jött a módszertani kérdések tömkelege: Mit is akarunk pontosan mérni? Miféle változást? És kinek a miféle változását? A résztvevőkét vagy a résztvevők környezetében létrejövő változást is, hogy ne csak a pszichológus, hanem a szociológus is örüljön? Hogyan lesznek összemérhetőek az eredmények, ha nem pontosan ugyanaz történik minden egyes szociodramatikus eseményen? Aztán megszülettek a kérdőívek, és izgatottan várjuk, mi sül ki ebből az egészből.... Reményeink szerint addig mindenképpen eljutunk, hogy elmondhatjuk, egy jó, használható mérőeszközt sikerült létrehozni.
Azt láttuk tehát, hogy nincs a tudományos kritériumoknak megfelelő hatásvizsgálat. Ezért fogtuk magunkat, és felkértük a Krolify Vélemény- és Szervezetkutató Intézetet, hogy végezzen el egy ilyen mérést. És akkor jött a módszertani kérdések tömkelege: Mit is akarunk pontosan mérni? Miféle változást? És kinek a miféle változását? A résztvevőkét vagy a résztvevők környezetében létrejövő változást is, hogy ne csak a pszichológus, hanem a szociológus is örüljön? Hogyan lesznek összemérhetőek az eredmények, ha nem pontosan ugyanaz történik minden egyes szociodramatikus eseményen? Aztán megszülettek a kérdőívek, és izgatottan várjuk, mi sül ki ebből az egészből.... Reményeink szerint addig mindenképpen eljutunk, hogy elmondhatjuk, egy jó, használható mérőeszközt sikerült létrehozni.
2014. február 18., kedd
A szociodráma témája: sültgalamb, szülés és segítés
Olykor tartunk szociodramatikus eseményeket, ahol az a célunk, hogy magát a módszert vezessük elő, mutassuk be. És ilyenkor menetrendszerűen vakargatni kezdjük a fejünket: a szociodráma maga ugyanis konkrét problémák feldolgozására, kérdések körüljárására alkalmas módszer: ha pedig nincs ilyen, mert a módszer bemutatása a cél, akkor nekünk kell kitalálni egyet. Olyat, amit a jelenlevők közül mindenki problémának érez.
Azt feltételeztük például, hogy ha hajléktalanszállón tartjuk a nyilvános szociodrámát (2013, Civilek Éjszakája), akkor a segítés kérdésével foglalkozni jó ötlet:
Azt feltételeztük például, hogy ha hajléktalanszállón tartjuk a nyilvános szociodrámát (2013, Civilek Éjszakája), akkor a segítés kérdésével foglalkozni jó ötlet:
Segít, ha segítesz?
Ha észrevetted, és az elforduláson meg a lelkiismeret-furdáláson túl vagy, és inkább mégis segítesz… Akkor tulajdonképpen kinek is? Pont neki? A társadalomnak? Vagy igazából magadnak? És ha már, akkor mennyit adsz? Mosolyt? Morzsát? Szabadidőt? A hivatásod? Az életedet? Ja, és hogyan adod? Hozzáérsz? Küldöd? Tudod, hogy ő hogyan szeretné?
Szociodráma a civilek éjszakáján a segítésről. Kigondoljuk, kipróbáljuk, megnézzük, mit csinálunk, kinek hogyan jó. Hétköznapi és hivatásos segítőknek. Azaz neked.
Egy évvel korábban ugyanezen a rendezvényen a civilség kérdését jártuk körül:
Érdemes-e várni hogy megoldódjon, megoldják? Érdemes-e széllel szemben, egyedül? Mi gátol, hogy civilként nekivágjunk? Mi fékezi a közösséget, mi tart vissza engem? És miért működhet mégis? A szociodráma lehetővé teszi, hogy egyéni és közös tapasztalatainkból építkezzünk és ragadjuk meg a mindennapjainkat érintő társadalmi problémákat.
Eljátsszuk, végiggondoljuk, kipróbáljuk. A civilséggel kapcsolatos egyéni és közös félelmeinket, illetve reményeinket dolgozzuk fel a szociodráma eszközeivel, melyre részvevőként és/vagy nézőként is szeretettel várunk.
De tartottunk már szociodrámát egyetemistáknak a taburól, meghívott vendégeknek háborítatlan szülésről és romakérdésről is.
Szociodráma vs pszichodráma #2
Mitől lesz társadalmi egy kérdés, amin te meg én vérre menő vitát folytatunk? Miért is adnánk a vérünket, ha nem személyesen érintene, nem vagyunk mi forradalmárok?! Hol a személyes és a társadalmi között a különbség?
Állítsuk meg egy pillanatra a vitának azt a pontját, amikor a szívem majd kiugrik a mellkasomból, pulzusom az egekben, és vörös fejjel mindjárt ordítani kezdek! Cseréljünk szerepet! És onnan, a te helyedből mindjárt meglátom, hogy tényleg rém idegesítő egy pukkancs vagyok. A fene nagy demokratikusságom agresszív és ijesztő.
De ez még csak az én ügyem. Vagy - módszertani szempontból - a pszichodrámáé. Viszont ha kilépek a te szerepedből is és újságíróként, politikai elemzőként vagy éppen egy száz év múlva születő történelemtankönyv írójaként nézem a helyzetet, a személyes hirtelen tágabb kontextusba kerül. Társadalmivá válik.
B.Á.
Állítsuk meg egy pillanatra a vitának azt a pontját, amikor a szívem majd kiugrik a mellkasomból, pulzusom az egekben, és vörös fejjel mindjárt ordítani kezdek! Cseréljünk szerepet! És onnan, a te helyedből mindjárt meglátom, hogy tényleg rém idegesítő egy pukkancs vagyok. A fene nagy demokratikusságom agresszív és ijesztő.
De ez még csak az én ügyem. Vagy - módszertani szempontból - a pszichodrámáé. Viszont ha kilépek a te szerepedből is és újságíróként, politikai elemzőként vagy éppen egy száz év múlva születő történelemtankönyv írójaként nézem a helyzetet, a személyes hirtelen tágabb kontextusba kerül. Társadalmivá válik.
B.Á.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)