Solingeni szociodráma

Solingeni szociodrámának hívjuk magunk közt azt a módszert, amelyet Friedel Geisler írt le Szerepcsere az ellenséggel című cikkében (in: Moreno és a zsidóság - Pszichodráma és vallás. Krónikás Bt., Biatorbágy, 1999, 89. fod: Bálint Orsolya), és aminek egy módosított verzióját február 28-án a MPE Szociodráma Munkacsoportja kipróbálta.
A gyakorlat általunk értelmezett verziója úgy néz ki, hogy a csoport közösen meghatároz egy, a csoport számára aktuális problémát. Ehhez a problémához 3-4 csoportot rendel.
Például:

A probléma: Hogyan győzhetnénk meg szervezetünk céljainak fontosságáról a társadalmat?

Csoporttípusok: 1. a szervezet aktív tagjai; 2. csatlakozó, inaktív tagok; 3. nem csatlakozó, a szervezetet ismerők köre; 4. nem csatlakozó, a szervezetet nem is ismerők köre
 
A közösen meghatározott csoportokat közösen tovább bontjuk pozíciókra. Annyi pozíciót határozunk meg összesen, amekkora a csoportlétszám.

Pozíciók: 1. a szervezet aktív tagjai: menedzser, titkár, szervező, sajtós stb.; 2. csatlakozó inaktív tagok: csak érdekből csatlakozók; egykor aktív, de csalódott tagok; kapcsolódni vágyó inaktív tagok stb.

Kijelölünk a teremben annyi helyet, ahány csoportot meghatároztunk, majd minden csoporthoz kiírjuk a csoportban betöltendő pozíciókat is. Egyenletesen elosztjuk a csoporttagokat, tehát minden pozíciót betölt valaki. Elkezdődik kiscsoportokban a játék: szabad interakció párhuzamosan az egyes helyszíneken, külön kezdenek el tehát tevékenykedni a szervezet aktív tagjai; a csatlakozó, inaktívok; a nem csatlakozók; a szervezetet nem is ismerők.
Egy idő után a vezető jelzésére kinyílik a színpad, és a kiscsoportok interakcióba lépnek egymással. A játék végén mindenki visszatér saját kiscsoportjához, majd csoportostul odébbáll, hogy áttérjen egy másik csoportba, és ott új pozíciót vegyen fel.
A játék addig megy, amíg a kiscsoportok teljesen körbe nem jártak.

Szociodráma vs pszichodráma #2

Mitől lesz társadalmi egy kérdés, amin te meg én vérre menő vitát folytatunk? Miért is adnánk a vérünket, ha nem személyesen érintene, nem vagyunk mi forradalmárok?! Hol a személyes és a társadalmi között a különbség?

Állítsuk meg egy pillanatra a vitának azt a pontját, amikor a szívem majd kiugrik a mellkasomból, pulzusom az egekben, és vörös fejjel mindjárt ordítani kezdek! Cseréljünk szerepet! És onnan, a te helyedből mindjárt meglátom, hogy tényleg rém idegesítő egy pukkancs vagyok. A fene nagy demokratikusságom agresszív és ijesztő.

De ez még csak az én ügyem. Vagy - módszertani szempontból - a pszichodrámáé. Viszont ha kilépek a te szerepedből is és újságíróként, politikai elemzőként vagy éppen egy száz év múlva születő történelemtankönyv írójaként nézem a helyzetet, a személyes hirtelen tágabb kontextusba kerül. Társadalmivá válik.

B.Á.