JÁTÉK? „Azt hittem, ez valami komolyabb dolog!”

A lehető legkomolyabb dolog az emberi életben, az ember létezésének univerzális eleme. Már az őskorból is fennmaradtak játéktárgyak, és minden csecsemő a játékon keresztül ismerkedik a világgal, annak első képviselőjével, az anyával.

Szedjük csak össze, hogy hányféle összetételben és értelemben használjuk ezt a szót!

játékszer, labdajáték, játéktér, gyerekjáték, színjáték, játékszín, játékeszköz, társasjáték, Olimpiai Játékok, Szegedi Szabadtéri Játékok, játéktárgy, játszótárs, kisjátékfilm, játékszenvedély, szerencsejáték, játékgép, logikai játék, ügyességi játék, csapatjáték, csoportjáték, előjáték, végjáték, táncjáték, kártyajáték, szójáték, játékbolt, játékelmélet, szerepjáték, videó-játék, kvízjáték, pszichodráma játék, szociodráma játék, bemelegítő játék, játszás, összjáték,  játékszabály, lehet folytatni!....

A játék a magyar nyelvben jelenti a -tárgyakat, és -fajtákat, és jelenti a tevékenységet.

(Ellentétben avval, hogy egy angol gyerekpszichológus magyarra fordított könyvében [Winnicott: Playing and Reality, az Animula kiadásában Játszás és valóság] a fordító úgy gondolta, hogy amikor a tevékenységről beszélünk, akkor azt „játszás”-nak kell neveznünk.)

A játék valójában szabad cselekvés. Ez nem azt jelenti, hogy „mindent szabad”, hanem inkább azt, hogy a szabályokon belül mindent szabad. A szabadság mindig csak korlátok között értelmezhető.

A szociodráma cselekvésen alapuló módszer, ahol a cselekvésnek kiemelt helye van. Ez a kiemelt hely, az úgynevezett színpad. A színpadot és a határait rámutatással jelöljük ki. Ez a szociodráma csoport virtuális tere, itt játszunk, és itt jeleníthetünk meg szinte bármit.

A szociodráma játékokban senki nincs a saját szerepében, hanem mindenki valaki vagy valami másnak a szerepében játszik, avval azonosul. Ez az azonosulás és – még fontosabb – a szerepben való cselekvés, adja a szociodráma többlet valóságát. Az „én az ő helyükben”, ha valóban belépek a helyükbe és abban cselekszem, tényleg ráébreszt valamire, amire gondolati úton nem jöhettem volna rá.

A záró rendezvény képein a játékból minden blogolvasó a maga szubjektív módján lát valamit, de egy biztos, akik benne voltak, át is élték azt a – történetesen – tehetetlenséget, ami ott kínzó lassúsággal megjelent és egy kis dühöt gerjesztett a (saját) civil működéssel kapcsolatban.