A záró rendezvényünkre szép számmal jöttek civil érdeklődők,
és nagyon-nagyon kevesen az 5 civil szervezetből, akikkel az 1 napos
szociodramatikus szervezetfejlesztést csináltuk. Sajnáltuk, hogy nem vettek
részt, mert megvolt a helyük. Utólag már tudom: papíron volt meg a helyük, ld. itt. Ünnepelni és stílszerűen befejezni így is
tudtunk, de csak nem ment ki a fejemből, hogy mi lehetett ennek az oka. És ez úton is köszönjük azoknak, akik ott voltak!
Végül arra jutottam (ez az egyik lehetséges megoldás a –
valószínűleg – sok közül), hogy több mint 1 éve, amikor a facebookos
felhívásunkra jelentkeztek a „civil szervezetek”, akkor valójában a civil
szervezetek vezetői jelentkeztek,
akiknek megtetszett az ajánlat, akik közül voltak már néhányan pszichodráma /
szociodráma csoportban, és akik úgy gondolták, hogy jót tenne a szervezetüknek
a fejlesztés.
És itt jön, ami csak utólag jutott az eszembe. Az előzetes
megbeszéléseken fel kellett volna hívnunk a képviselők figyelmét arra, hogy
tegyék érdekeltté a munkatársak részvételét
a projektben, és nemcsak a tréningen. Ez a részünkről nem történt meg, és lehet,
hogy ezért nem tudtuk végül egy térbe hozni a szervezeteket. Lehet, hogy avval
kellett volna kezdeni, amivel be akartuk fejezni.
Hogy jön ide a demokrácia? Így: egy vezető (főnök) az
alkalmazottainak (beosztottjainak) utasításba adhatja, hogy menjenek ide vagy oda, de egy civil
szervezet vezetője elsősorban képviselő. Képviselője a tagoknak, akik
szerencsére eldönthetik, hogy érdekli-e őket egy adott ügy.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése