A módszer legfontosabb mozzanata, hogy játékot viszünk a
fejlesztésbe. A mindenkiben meglévő spontaneitásra, kreativitásra és
aktivitásra építünk. Ha kisgyerekek játékát nézzünk, azt látjuk, hogy bármiből
és bárkiből lehet bármi és bárki, aki és ami „KI TUDJA MAGÁT FEJEZNI”. A
kisgyerek bámulatos gyorsasággal azonosul a játékban felmerülő szerepekkel,
legyenek azok tárgyak, emberek, érzések, élmények. Ez a tapasztalat egy életre
szól, nemcsak azért, mert ebből táplálkozik a mindenkori tanulás, azaz a
megismerés, a társas térben való létezés képessége (szociális kompetencia), hanem azért is, mert halálunkig birtokoljuk
játékra való készségünket, amikor viccelünk, flörtölünk, kártyázunk,
csapatsportokat űzünk, táncolunk, színdarabot, filmet nézünk, regényeket
olvasunk, kutatunk, és – nagyon fontos! – alkotunk.
A szociodramatikus szervezetfejlesztés folyamatában mindig
eljön az a pillanat, amikor a csoport(ok) látszólag a semmiből, de valójában a társas térben saját
magukból létrehoznak egy jelenetet, vagy egy szobrot, vagy egy képet, vagy
mást, amit megosztanak a többiekkel.
Ami ezekhez a játékokhoz egyáltalán nem szükséges, az a színészi
tehetség, mert régi tapasztalatunk, hogy mindenki tud játszani.
Mire jó a játék a szervezetfejlesztésben?
Például bonyolult dolgok megosztására, amit elmondani
hosszú, unalmas és hiányos lenne.
Tükörnek is jó: a játékba fordított mondanivalót kívülről is láthatjuk
Belső tükörnek is jó: a játékban a mondanivaló a szó szoros
értelmében megérinthet, és új felismeréshez vezethet.
stb.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése